Sült hal sütőtökös csicsókapürével
2013 február 15. | Szerző: Seafalcon
Előre bocsátom, hogy az étel nem igazán fotogén, de az is lehet, hogy csak én vagyok béna, de nem tudom kihagyni ezt az ételt, mert igazán finomra sikeredett! Volt a hűtőben még két szelet tengeri halfilé, gondoltam, mivel csicsóka szezon van, jól fognak passzolni egymáshoz. A hal kicsit macerásnak tűnik, de nem az. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra. Majd kevés olajon megpirítottam mindkét oldalát. Az egyik oldalát besóztam, borsoztam, és... Tovább
Grenadirmars avagy az a csodás krumplistészta
2013 február 13. | Szerző: Seafalcon
Csak a véletlen hozta, hogy a bejegyzés a Hamvazószerdára, azaz a nagyböjt kezdetére esett. De ha akartam volna se lehetett volna jobban időzíteni. Hiszen böjt idején is ehetünk finomat, és ez valóban az! Legalább is így emlékszem a grenadírmarsra, ahogy anya csinálta... Sajnos az asszonykámat ki lehet kergetni vele a világból, még azzal is, amit én készítek, pedig tudja, hogy nem szoktam rossz ételt elé tenni, ha rajtam van a főzés... Tovább
Kelt gombóc a töltött káposztán
2013 február 9. | Szerző: Seafalcon
Szeretem a Gasztroangyal című műsort. Az egyikben Borbás Marcsi káposztás húst főzött kelt gombócokkal. Nagyon látványos volt, de főleg a "körítést" élveztem, mert disznóölés volt, és az felidézte a gyermekkort... A káposztás hús agyagedényben készült, és a káposzta tetejére Marcsi kelt tésztából készült gombócokat tett, ami csak ámultam és bámultam, de igen jó ötletnek tartottam. Alig vártam, hogy alkalmam legyen kipróbálni. Mivel... Tovább
Palak panir és ciabatta
2013 január 25. | Szerző: Seafalcon
Régóta készültem, hogy elkészítem, de vagy spenót nem volt itthon, vagy panir. Igazából most se volt spenót, mert "csak mirelit", de szegény ember mirelittel főz (télen). Most volt panir is, igaz nem friss, hanem két napos. Most tapasztaltam ki, hogy így viszont jobban süthető! Azt hiszem, hogy így viszont nem igazán autentikus, mert frisset kellene használni. Hogy a panir hogyan készül, azt már leírtam a cafeblogban is. Palakot... Tovább
Pakora, avagy a fázós zöldségek humusszal
2013 január 20. | Szerző: Seafalcon
Aki fázik, az vegyen bundát! Így tettek nálam a zöldségek. Jelesül a cukkini, a cékla, a sárgarépa, meg jó pár alma. Ez az öltözet majd minden zöldségfélének jól áll, és ha gyümölcsöt készítesz így, akkor a bundát kicsit édeskésre kell beállítani. Nagyon szeretem az indiai ízesítést, kedvelem a zöldségeket, most meg az ünnepek után sok minden kell, csak hús nem, így aztán örömmel készítettem el. Ennél az indiai fogásnál a bunda a lényeg. Ha... Tovább
Erdélyi töltött káposzta, avagy a feleségem dicsérete
2013 január 9. | Szerző: Seafalcon
Most szerény és visszafogott leszek:életem legjobb töltött káposztáját ettem karácsony másnapján! A receptet a 100 legjobb káposztás finomság című receptfüzetecskében találtuk. Ez a recept azért is kiválónak tűnt, mert főzőedénynek római tálat írt, és nekünk van egy nagyon kedvencünk, egy hasas, megfelelően nagy, bukaresti cserépedény, a hozzávaló fedővel. Kész a töltött káposzta Egy kiló vegyes darált húst vettünk, fele sertés, fele... Tovább
Rántott csirkeszárny wokban sült zöldségekkel
2012 december 12. | Szerző: Seafalcon
Annak ellenére, hogy benne vagyunk nyakig a karácsonyi süteményőrületben, higgyétek el nekem, van aki mézeskalácson és eltehetős linzerkarikán kívül mást is eszik. Ne adj isten nem lazacot vagy garnélarákot ebédel. Mint például én mostan. Elmondom, hogy mit ebédeltem a minap. Amíg gyerek voltam, el nem tudtam képzelni, hogy van a csirkének jobb alkatrésze, mint a combja, persze kizárólagosan népélelmezési szempontokat figyelembe véve.... Tovább
Tyúkhúrfőzelék pirított dióval
2012 november 29. | Szerző: Seafalcon
Hát én vagyok a hathúszas gyors, ha már ettél ilyet (ez csak abban az esetben igaz, ha nem ettél!) Szóval a kertünk tele van vele, és olvastam, hogy ehető vadnövény. Gugli, és láss csodát, illetve a Terebess honlapot, vannak receptek: leves, főzelék és saláta. Én ma a főzelékre vágytam, ezért annak álltam neki. Kimentem ide: Leszedtem egy vájdlingnyit: Természetesen előbb kiválogattam, majd megmostam. Válogatás, tépdesés... Tovább
Karalábéfőzelék sült csirkemájjal
2012 november 27. | Szerző: Seafalcon
Mostanában az az elhatározásunk, hogy igyekszünk keveset vásárolni a főzéshez, ami van, azt használjuk. Nos, a kertben van még elképesztő nagyságú karalábém: és kérem, ilyenből van még vagy tíz! Megmondom az őszintét, hogy kicsit ódzkodtam tőle, már azt gondoltam, hogy megy a komposztba, mert biztosan nagyon fás. De azért nekiálltam, megtisztítottam és láss csodát: puha, mint a vaj, egyszerűen nem hittem a szememnek, meg a késemnek...... Tovább
Barna rizs sült zöldségekkel
2013 április 8. | Szerző: Seafalcon
Jó régen nem jelentkeztem, de hát jó régen volt időm a konyhában tevékenykedni. Most is az asszonykám főztjét mutatom meg, mert nagyon finomra sikeredett! Húsvét előtt ettük, ez volt Nagypénteken az ebéd, így ne csodálkozz, hogy nem volt hús hozzá, bár ha nem böjti napon készül, akkor finom lehet hozzá egy kis rántott csirkecomb... A barna rizst pirított hagymás olajon kissé megdinsztelte az asszonykám, a főzőlébe tett házi zöldségkrémet... Tovább