A fűszerkert ajándéka: zsályaleves
2013 május 21. | Szerző: Seafalcon
Dúsan burjánzik a zöld és a bordó levelű zsálya a fűszerkertünkben, már arra gondoltam, hogy a felét át kell telepítenem, mert elnyomja a többit: a lestyánt, a szurokfüvet (oreganót), kakukkfüvet, a még alig kikelt borsikafüvet, a pici petruskát, és a most éledező borsmentát, a nagy bokor curryt vagy a szintén erőteljesen bokrosodó levendulát. Aztán csak alaposan megritkítottam, és az asszonykám finom levest készített belőle. Nem tudom,... Tovább
A hobbiparaszt pórélevest főz
2013 május 4. | Szerző: Seafalcon
Nemrégen kiszedtem a kísérleti póréhagymáimat, amiket tavaly tavasszal ültettem. Tizenkét palántából 10 szál lett, abból több mint a fele szép vastag, de persze volt egypár vékonka is. Nos ebből póréhagymaleves készült. Négy szál vékony pórét vágtam össze, egészen a levélcsúcs száradóban levő hegyéig. Olíva olajon megdinszteltem, majd meghintettem egy evőkanál liszttel. Felengedtem másfél liter vízzel, majd sóztam, fehér borsoztam, és... Tovább
Barna rizs sült zöldségekkel
2013 április 8. | Szerző: Seafalcon
Jó régen nem jelentkeztem, de hát jó régen volt időm a konyhában tevékenykedni. Most is az asszonykám főztjét mutatom meg, mert nagyon finomra sikeredett! Húsvét előtt ettük, ez volt Nagypénteken az ebéd, így ne csodálkozz, hogy nem volt hús hozzá, bár ha nem böjti napon készül, akkor finom lehet hozzá egy kis rántott csirkecomb... A barna rizst pirított hagymás olajon kissé megdinsztelte az asszonykám, a főzőlébe tett házi zöldségkrémet... Tovább
Csicsókázzunk: leves, kenyér, nyögvenyelő
2013 március 16. | Szerző: Seafalcon
Az utóbbi hetek számomra nagyon kemények voltak, nem is blogoltam, de mostanra nyugi van, hát lássuk, mivel maradtam el. A napfényes március eleje számomra csicsókaszezon volt. Egy tő alatt egy vödörnyi egészség... finomság... nagyon szeretem, és kezdek hozzászokni, ha érted, mire gondolok. Az utolsó bejegyzés egy római kömény saláta volt. De nemcsak saláta készült belőle, hanem krémleves is. A recept azt írta, hogy kell bele krumpli,... Tovább
Trieszti finocchio saláta és egy kis sztorizás
2013 március 1. | Szerző: Seafalcon
Nem tudom, ez a bejegyzés hova illik? A főzős vagy a mesélős blogomba? (-e?)... Legyen mindkettőbe. Az a helyzet, hogy a Lidliben vásároltunk, és normális áron árultak édesköményt. Azonnal lecsaptam rá. Most már tudom, hogyan hívják ezt a mediterrán konyhában népszerű zöldséget, de sokáig csak így ismertem: finocchio. És mindez a legkedvesebb olasz városomhoz, Trieszthez kapcsolódik. Valamikor réges rég volt egyszer egy hajó, amit úgy... Tovább
Sült hal sütőtökös csicsókapürével
2013 február 15. | Szerző: Seafalcon
Előre bocsátom, hogy az étel nem igazán fotogén, de az is lehet, hogy csak én vagyok béna, de nem tudom kihagyni ezt az ételt, mert igazán finomra sikeredett! Volt a hűtőben még két szelet tengeri halfilé, gondoltam, mivel csicsóka szezon van, jól fognak passzolni egymáshoz. A hal kicsit macerásnak tűnik, de nem az. A sütőt bekapcsoltam 200 fokra. Majd kevés olajon megpirítottam mindkét oldalát. Az egyik oldalát besóztam, borsoztam, és... Tovább
Grenadirmars avagy az a csodás krumplistészta
2013 február 13. | Szerző: Seafalcon
Csak a véletlen hozta, hogy a bejegyzés a Hamvazószerdára, azaz a nagyböjt kezdetére esett. De ha akartam volna se lehetett volna jobban időzíteni. Hiszen böjt idején is ehetünk finomat, és ez valóban az! Legalább is így emlékszem a grenadírmarsra, ahogy anya csinálta... Sajnos az asszonykámat ki lehet kergetni vele a világból, még azzal is, amit én készítek, pedig tudja, hogy nem szoktam rossz ételt elé tenni, ha rajtam van a főzés... Tovább
Csicsóka tócsni
2013 február 2. | Szerző: Seafalcon
Elolvadt a nagy hó, kaptam a csizmám, és rohantam a kertbe csicsóka szedni! Gyönyörűséges a termés, szép nagy gumók, egy "fészekaljból" majd egy öt literes vödörrel szedtem ki a földből, jócskán hagyva, hogy legyen termés ősszel is! Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy "vadon" terem a kertben. Nem is szántom ki, inkább kikerülöm a vetés, palántázás alkalmával. Azt már tudjuk, hogy milyen egészséges, cukrosoknak kimondott áldás, a... Tovább
Palak panir és ciabatta
2013 január 25. | Szerző: Seafalcon
Régóta készültem, hogy elkészítem, de vagy spenót nem volt itthon, vagy panir. Igazából most se volt spenót, mert "csak mirelit", de szegény ember mirelittel főz (télen). Most volt panir is, igaz nem friss, hanem két napos. Most tapasztaltam ki, hogy így viszont jobban süthető! Azt hiszem, hogy így viszont nem igazán autentikus, mert frisset kellene használni. Hogy a panir hogyan készül, azt már leírtam a cafeblogban is. Palakot... Tovább
Zsályás, kakukkfüves sült krumpli
2013 június 25. | Szerző: Seafalcon
Régen blogoltam. Másra kellett az idő, és megmondom őszintén, hogy remek időszak volt, amit internet és számítógép nélkül töltöttem! De munka ide, elfoglaltság oda, enni kell. Az asszonykám a fiának főzött Pesten, nekem meg csak alig volt időm, hogy a konyhára gondoljak. Ezért aztán csak gyors kaja jöhet szóba. Mivel éppen a maradék krumplit csírátlanítottam a pincében, mi más lehetett volna, mint krumpli. A hámozás és a szeletelés nem... Tovább