Csalamádéleves
2017 január 12. | Szerző: Seafalcon |
Az úgy volt, hogy újév után tanáltunk a hűtőben egy csülköt… mit lehet tenni vele? Nyilvánvaló, jó kis levest főzünk belőle, nagyon jó ízt ad. Az asszonykám leküldött savanyú káposztáért a sarki boltba. De mit ád a sors? nem volt savanyú káposzta, de volt csalamádé, egy műanyag vödörben! Akkor beugrott, hogy az egyik barátunknál ettünk valamilyen káposztás kaját, amibe káposzta helyett csalamádé volt. Innen már elég egyszerű a történet: megvettem, hazavittem, és az asszonykám megfőzte a csülök főzővizében. Persze nem amúgy hebehurgyán! Vágott alá jófajta mangalica szalonnát, és füstölt bakonysárkányi kolbászt is! Fűszerek se kellettek bele, mert a csalamádéban volt babérlevél, meg minden ami kell! Az asszony csak azért aggódott, hogy nem mosta ki, és ezért savanyú lesz! Hát nem lett! Hiszen a csalamádé leve fogyasztható, az nagyon finom magában is! meg kell mondjam, hogy nem emlékszem rá, mikor ettem ilyen finom leveskét! Kis tejfölt lehet rá tenni, és a vendégeknek is ízlett ám! Aztán lejöttem Akára, és célirányosan vettem egy kanna csalamádét, hogy megfőzzem! Hozzávalók: 1 kis műanyag vödör csalamádé, két fej hagyma, két gerezd fokhagyma, egy szelet füstölt szalonna, egy jókora darab füstölt vagy lángolt kolbász, tejföl, chili paprika vagy Nagylegény a gáton jó erős csiliszósz. A szalonnát megpirítottam, rádobtam a kolbászt és a hagymát. fedő alatt megdinszteltem. Ha szárított, vagy friss csilit használsz, akkor most tedd bele. Ezután ráöntöttem a csalamádét. Ezt is hagytam dinsztelődni, majd felöntöttem másfél liter vízzel. Puhára főztem. A fokhagymát összetörtem, amikor azt mondtam, hogy kész, behabartam, és megszórtam a fokhagymával, adtam hozzá egy evőkanálnyi 7 Pod – 7 Seas csiliszószt (neked elég lesz egy kiskanálnyi is!), és lehet kanalazni! Ennyi Jó étvágyat hozzá!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: