Muszaka

2014 május 17. | Szerző: |

Volt itthon három darab padlizsánom, ebből muszaka lesz, akárki meglássa!

Van nekem egy kedves blogom a sok közül, amit olvasni is szeretek, meg főzni is a receptjeiből. Ő a Rántott hús wokban. Nála láttam egy megfelelő receptet, és elkészítettem.

Ez ugye egy rakott finomság.

Az első sorba előre megsütött burgonyaszeleteket teszünk. Kevés olajban készítettem.

A következő réteg a padlizsán. Ehhez szeletekre kell vágni, besózni mindkét oldalát, és hagyni, hogy húsz perc alatt izzadja ki a nedvességet magából. Megtöröljük szárazra, és száraz serpenyőben grillezzük. A legjobb, ha ezt parázson csinálod, de ha nincs, akkor nincs… Én nem teszek alá olajat, mert szinte minden mennyiséget képes magába szívni.

A padlizsánokat két rétegben tesszük, ezért csak a fele kerül be a tepsibe.

Ezután jön a darált hús. Hagymán felteszed, hagyod, hogy levet eresszen és azt elfője. Ekkor fehér borral engeded fel. A legjobb hozzá a Retsina, a görög gyantás bolt. Ezt viszonylag gyakran lehet kapni a Lidlben.

Ha ezt is elfőtte, akkor mehet bele a paradicsompüré, a só, a bors és a fahéj! Elképesztő, hogy milyen jól passzol ez az általában sütikbe használt fűszer a húshoz! Ha a szaftját elfőtte (de ne száraz legyen), akkor mehet a padlizsánra.

A húsra jön a következő sor padlizsán, én kevertem hozzá szeletelt paradicsomot is.

Végül besamellel takarjuk le.

Most már nincs más hátra, mint betenni a sütőbe, és nagyjából negyven perc alatt szép pirosra sütni!

Ezzel kész az ebéd! Vágjál belőle egy szép szeletet, és jól edd meg!

Ehhez a tepsihez az alábbi mennyiségeket használtam:

Burgonya 70 deka, padlizsán három (kisebb), darált hús fél kiló, hagyma egy fej, bors, só ízlés szerint, fahéj egy csapott teáskanál, két paradicsom. A besamelhez: 60 gr vaj, két púpozott evőkanál liszt, fél liter tej. Besamelből legközelebb dupla adagot készítek!

Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Jin és Jang, avagy a boldogság regénye

Valamikor 2000. táján volt egy internetes könyvkiadó, amelyik a Vikk.net névre hallgatott. Ők jelentették meg ezt a kisregényt e-könyv formában, majd megszűnt a kiadó, és a jogok visszaszálltak rám.

Az ötlet úgy született, hogy a kiadó levelezőlistáján parázs vita alakult ki arról, hogy lehet-e érdekesen írni a boldogságról. Semmi másról, csak és kizárólag a boldogságról. Elhangzottak érvek pro és kontra. Sokan mondták, hogy nem lehet, mások viszont erősködtek, hogy lehet

Ez a kisregény volt az én válaszom:

Jin és Jang, avagy a boldogság regénye

A Cafeblogon levő másik blogom:

Tengerészkapitányként mentem nyugdíjba, s megosztom emlékeim, naplóim az olvasókkal, és idecsábítok más, szintén grafomán tengerészeket, és bemutatom az írásaikat.

Hajóablak a nagyvilágra

Nézettség

  • Blog nézettsége: 47858

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

<!-- //----------------------------------- s_ref=escape(document.referrer); s_aloldal="32"; s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000); //----------------------------------- s_sw=screen.width; s_sh=screen.height; if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth; else s_color=screen.pixelDepth; document.write(''); document.write(''); //-->
var sc_project=8798854; var sc_invisible=1; var sc_security="9c271b36"; var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ? "https://secure." : "http://www."); document.write("");
látogató számláló

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!