Cukkinis paradicsom csatni – kétszer főzött

2013 szeptember 3. | Szerző: |

Mint azt a fészbukon ígértem volt többeknek, íme a cukkinis paradicsom csatni receptje, de azért van benne egy kis kurfli, mert miként a címben is írva vagyon, kétszer főzött! Hát kérem szépen, íme az okosság:

Csípős, cukkinis paradicsomcsatni

Csípős, cukkinis paradicsomcsatni

Végy 4 kiló paradicsomot, egy kiló hagymát, 3 db. salátának való cukkinit, ízlésed szerinti mennyiségben barna cukrot (nálam ez másfél kiló volt, mert a csatni akkor jó, ha édes mint a méz és úgy csíp, olyan forró, mint a pokol), zellerszárat (keveset, azaz három szálat), bazsalikomot egy nagy csokorral, friss gyömbért két evőkanálnyit, és almaecetet, ebből lesz a finomság!

A paradicsomot természetesen meghámoztam, forró vízbe dobtam, majd hidegbe, szépen lejött a héja, ment a befőző lábasba. A hagymát szálasra vágtam, mert úgy szeretem. Zutty a paradicsomra. Következett a cukkini: félbe vágtam, majd gyufaszál vastagságúra szeltem, mert azt akartam, hogy a főzés után is maradjon darabos. Ezen okból a zellerszárakat is 2 centi hosszúra vágtam. (Van az idény szárzellerem a kertben, de nem igazán sikerült, bár kicsit vastagabb a szár, mint a gumósé.) Alaposan elkavartam, és elkezdtem főzni. Nagyjából egy óra múlva adtam hozzá a cukrot. Időközben a megreszelt gyömbért is beletettem. Nagyjából két órát főtt. A végén tettem bele a durvára vágott bazsalikomot és az ecetet. Nálam fél liter borecetet vett fel, addig kóstolgattam, amíg azt nem mondtam, hogy: na, most pont jó!

Most jött az üvegekbe töltés, de persze csak a felét, mert mindig két félét főzök a csatniból: édest és csípőst. A felébe belekotortam a csípős paprikát (mindenki azt használjon, amije van, amit szeret, én cseresznyepaprikával és jalapeñoval ízesítettem. Ezek is mentek a csatniba, főztem még egyet, majd bele az üvegbe. Egy beáztatott celofánra csavartam a tetőt.

Most ment be a dunsztba, és amikor az asszonykám hazajött eldicsekedtem neki. Nagyon tetszett neki a remekem. Aztán a fejemhez kaptam: kifelejtettem a tartósítót…

Az asszonykám vállalta az újrafőzést, csak nekem kellett kibontanom az üvegeket! Belekeverte a kálium szorbátot mokkáskanálnyit mindössze, rottyant egyet, majd ment az üvegekbe újra, dunszt, és kész a kétszer főzött csatni! Ha nem fog télen megromlani, az Oroszlánné érdeme lesz!

Amit a kálium szorbátról jó ha tudsz: “ Szorbinsav: új, enyhén szúrós szagú, fehér kristályos anyag élesztő és penész gombák ellen. A tiszta szorbinsav vízben nehezen oldódik, ezért a nátriummal, calciummal vagy a káliummal oldott sóját (pl. Kálium-szorbát) forgalmazzák.
Előnye, hogy az emberi szervezetben lebomlik, széndioxidra és vízre, vagyis nem halmozódik fel. Nincs mellékíze és nem befolyásolja a készítmény színét sem. Felhasználható mennyiség 1,0 g/kg.” Forrás: http://vitalitas.hu/olvasosarok/online/elelmvez/2001/7/Tartos.htm

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Jin és Jang, avagy a boldogság regénye

Valamikor 2000. táján volt egy internetes könyvkiadó, amelyik a Vikk.net névre hallgatott. Ők jelentették meg ezt a kisregényt e-könyv formában, majd megszűnt a kiadó, és a jogok visszaszálltak rám.

Az ötlet úgy született, hogy a kiadó levelezőlistáján parázs vita alakult ki arról, hogy lehet-e érdekesen írni a boldogságról. Semmi másról, csak és kizárólag a boldogságról. Elhangzottak érvek pro és kontra. Sokan mondták, hogy nem lehet, mások viszont erősködtek, hogy lehet

Ez a kisregény volt az én válaszom:

Jin és Jang, avagy a boldogság regénye

A Cafeblogon levő másik blogom:

Tengerészkapitányként mentem nyugdíjba, s megosztom emlékeim, naplóim az olvasókkal, és idecsábítok más, szintén grafomán tengerészeket, és bemutatom az írásaikat.

Hajóablak a nagyvilágra

Nézettség

  • Blog nézettsége: 47858

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

<!-- //----------------------------------- s_ref=escape(document.referrer); s_aloldal="32"; s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000); //----------------------------------- s_sw=screen.width; s_sh=screen.height; if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth; else s_color=screen.pixelDepth; document.write(''); document.write(''); //-->
var sc_project=8798854; var sc_invisible=1; var sc_security="9c271b36"; var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ? "https://secure." : "http://www."); document.write("");
látogató számláló

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!